A munkatársak örömére

Amikor én úgy döntöttem, hogy vállalkozást alapítok és nem foglalkozok azzal a rengeteg emberrel, rokonnal, baráttal vagy ismerőssel, aki mind-mind azt mondogatja nekem, hogy nem hogy vállalkozást nem kellene indítanom, de tökéletes munkahelyem van, ahonnan nyugdíjba tudnék menni, és egy tapodtat sem kellene mozdulnom onnan, még nem tudtam, hogy bár azt gondoltam, hogy kevesebb felelősségem és több siker élményem lesz majd a saját vállalkozásomban mint az előző munkámban, ez koránt sem lesz igaz. El kell mondjam, hogy iszonyatosan élvezem amit csinálok, és most már egy egész csapatnak vagyok a vezetője akik a lakásfelújítás terén nem hogy képzett, hanem iszonyatosan magasan képzett és tapasztalt szakembernek számítanak, de attól még a felelősség iszonyatosan nagy, amit mindig is gyűlöltem, pontosan a munkások miatt. Az ő kenyerük ugyanis azon múlik, hogy én hogyan végzem a munkám, hogyan vezetem őket.

Iszonyatosan jó azonban a csapat, nagyon összetartó brigád gyűlt össze, és azt kell mondjam, hogy élvezet nem csak a velük való közös munka, hanem az is, hogy egy ilyen cég vezetője lehetek. Persze az sem utolsó szempont, hogy iszonyatosan jól megy a cég, nagyon szépen növekszik, és most már nem csak olyan projekteket engedhetek meg magunknak, mint a saját céges telefon flotta kialakítása, hanem bizony olyan eszközök beszerzése is, mely luxusnak számít olyan szempontból, hogy nem lenne rá feltétlen szükség, de nagyon megkönnyíti a mindennapi munkát. Ilyen például a legutóbb beszerzésre kerülő ipari porszívó, mely azóta is nagy kedvence egy-egy emberemnek.

Persze beszállító partnerben sincs hiányom, hiszen iszonyatosan jó kapcsolatot ápolok a fabrikshop.hu csapatával, akik mindig és minden körülmények között ajánlást adtak nekem egy-egy berendezés vagy gép, eszköz tekintetében, és akik nagyon könnyen és hatékonyan be tudják mindig szerezni bármire legyen is szükségünk. Azt gondolom, hogy a magasabb stressz mellett mégiscsak ez a világ egyik legszebb hivatása és legeredményesebb dolga. Persze csak ha jól csinálja az ember.